#2 Az első közös meló

Sziasztok! Itt is az új rész, csak annyit, hogy remélem erre nem kell kommentet kunyiznom! Mikor azt kértem, hogy akár tetszik, akár nem, kommenteljetek, úgy gondoltam! Minek is rabolnánk egymás idejét feleslegesen, nemde? Szóval ha szerintetek NEM JÓ szóljatok!! Nektek is jobb, mert megszabadultok a felesleges kiírásaimtól, nekem is, mert nem kell azon aggódnom, hogy kiraktam-e a részt, vagy csak akartam. Nem is húzom tovább, jó olvasást! xx

-          Jó reggelt, Jade!- vigyorgott boldogan.

-           Honnan tudtad, hogy én fogok kilépni és nem Harry?- kuncogtam.

-          Jó reggelt, Neal! Hogy vagy?- mondta, mire vállon csaptam. – Amúgy kifigyeltem, amíg a kis selyemfiú lelép a barátaival. –tette hozzá. A megszólításra elnevettem magam.

-          Akkor most szeretnéd vissza a tárcádat, ugye?- mosolyogtam, mire csak bólogatott. –Mivel láthatod, ez nem az a kabát, ami tegnap volt rajtam, így muszáj leszel belépni az oroszlán barlangjába!- tártam ki előtte az ajtót. Maga elé engedett.

-          Így bízol bennem?- pillantott rám komoly arccal. A szemén viszont láttam, hogy igazából mosolyog.

-          Nincs itt semmi, amit lenyúlhatnál. - vontam vállat. A gardróbhoz léptem és elővettem a pénztárcát a szövetkabátom zsebéből. Visszasétáltam a nappaliba. Az istenverte Caffrey a kanapémon terpeszkedett. Megálltam előtte, majd egy pillanat alatt az ölében találtam magam.

-          Biztos vagy benne, hogy nincs itt semmi a számomra?- kérdezte szórakozottan, majd meglengette előttem Harry egyik ezüst nyakláncát.

-          Nem az enyém, így vidd, ha akarod. –mondtam.

-          Gondoltam, hogy nem a tiéd. Jó ezüst, de nem túl értékes. - vizslatta a kezében tartott ékszert.

-          Akkor miért mutattad meg?- hitetlenkedtem.

-          Hogy az ölembe ülj. - vigyorgott

-          Nem önszántamból ültem ide!- morogtam

-          De legalább itt maradtál. –vont vállat egy édes kis mosoly keretében. Ezzel felpattantam, a mosoly pedig eltűnt.

-          Elkiabáltad. Most pedig légy olyan kedves és hívj meg egy kávéra! –mondtam.

-          Semmit sem bízol a véletlenre! - állapította meg. Kisétáltunk a házból és a közeli kávézóban leültünk.

Elmélyülten beszélgettünk. Egymás szemébe bámulva meséltük el egymásnak a legjobb ügyeinket. Még az asztalra kirakott kis tasakos tejporral és kristálycukorral is elszórakoztunk.  Tény, hogy mindketten jók vagyunk a lopás művészetében. Éppen elbűvölve figyeltem, ahogy mesél, mikor megérkezett a haverom.      

             -Ejnye Jade! Ha kedvelném Harry-t, tuti beköpnélek!- ölelt meg Claire. Ja, igen, ez a haver történetesen lány. Mit sem törődve a „megöllek” nézésemmel, megállt Caffrey előtt.

-          Claire Parker!- nyújtotta a kezét. Neal kézen csókolta, majd épp bemutatkozott volna. – Te pedig a híres-neves Neal Caffrey. – bólogatott.

Innentől mintha ott sem lettem volna, nem foglalkoztak velem. Claire ugyan olyan elvarázsolva hallgatta Neal sztorijait, mint az előbb én. A jobb kezem ez a nő, de most a pokol legforróbb és legsötétebb bugyrába kívántam -Caffrey-vel együtt-

-           Na én nem is zavarok tovább! Köszönöm a kávét!- álltam fel az asztaltól, majd elindultam. Bár elég szarul esett, hogy így letojta a fejem Claire megjelenése miatt, de legalább a kulcsát lenyúltam. Ostoba Neal! Nem szabad kirakni az asztalra a kulcsokat!  Magamban mulattam egészen hazáig.

A valós munkámmal is foglalkoznom kellett kicsit, úgyhogy leültem valami jelentést írni. A telefonom a kezembe akadt, mikor a tollamat kerestem. Úgy döntöttem, írok egy üzenetet. „A zárt ajtót kulcs nyitja. Nem hiányzik valami?”  Éppen hogy csak elküldtem, mikor valaki betrappolt a házba.  Felálltam és elnevettem magam, mikor megláttam dühös ábrázatát. Még így is a legszebb férfi volt, akit valaha láttam. Megállt előttem, az orrnyergét masszírozta, miközben én csak kuncogtam.

-          Kérem a kulcsaimat!- bökte ki. Ekkor jöttem rá, hogy sokkal inkább szórakoztatja a dolog, minthogy bosszantaná.

-          Miben jó az nekem, ha visszaadom?- fontam össze karjaimat mellkasom előtt.

-          Kapsz egy puszit. - röhögött.

-          Most lefizetni vagy fenyegetni akarsz?- nevettem el magam. Elkapta a karjaimat és az oldalamhoz szorította.  Elengedett majd levette a kandalló pereméről az egyik fényképet. Harry volt rajta.

-         Ne mondd, hogy jobban csókol, mint Én!- suttogta. Mintha könyörgött volna.

-          Fogalmam sincs, egyszer csókoltalak meg, akkor sem azért, hogy megtudjam, hogyan csókolsz, Caffrey!- vágtam oda. Még mindig sértett voltam a kávézós Claire ügy miatt.

-          Egyébként Parker tett egy ajánlatot. –vetette oda, mint aki nem is foglalkozik a csókos dologgal. Várakozón pillantottam rá, így folytatta. - Lenne egy kép, amiről hallotta, hogy nagyon jó áron kelne el, csak hát el kéne lopni. És szerinte Nekünk kéne ellopni.-magyarázott.

-          Veled kellene dolgoznom?- vontam fel fél szemöldököm, mire bólintott. – Átgondolhatom?- kérdeztem.

-          Ma este lenne a dolog, úgyhogy gyorsan gondolkodj!- mondta.

-          Ennyi idő alatt sehogy sem hozzuk össze a tervet!- akadtam ki.

-          Ugyan, baby! A szakma legjobbjai vagyunk! Együtt menni fog!- fogta meg a csípőmet.  Mélyen egymás szemébe néztünk.

-          Benne vagyok! Elteszem ezt a szart és ülhetünk is le, agyalni!- vigyorogtam rá. Levette a zakóját és munkához láttunk. Időközben megérkezett Claire és ami a legnagyobb gond, hogy Harry is. Nem igazán tetszett neki a kis team munkálkodásunk. Claire gondolom nem zavarta, Caffrey annál inkább. Mikor kezet fogtak, azon agyaltam, melyik srác ugrik hamarabb a másiknak.  Harry a kanapéra ült és akár a sas, figyelt minket, mi meg így csendben ültünk. Megelégeltem, hogy nem veszi észre magát, így felálltam és az irodámba tereltem a kis csapatot, majd nyomatékosan Harry-re nézve becsaptam az ajtót. Végül összeállt a terv. Indultunk lopni.  Az épületbe könnyű volt bejutni, már csak az volt kicsit nehéz, hogy a képhez eljussunk. Le kellett volna másznom valami kötélen, ahogy Neal tette, de én inkább lifttel mentem. Így érthetően hamarabb odaértem.

-          Hát te?- kérdezte kifulladva. Szegény.

-          Találtam liftet. –vontam meg a vállam.

-          És miért nem szóltál?- háborodott fel.

-          Mert nem akartam. – nevettem. Idegesen túrt a hajába.

-          Lehetetlen vagy! Nem tudnál együtt működni?- kiabált.

-          Ki kell érdemelned. vigyorogtam. Annyira odáig vagyok ezért a seggfejért, hogy az nem normális.

-          Utállak!- fújtatott.

-          Örülök neki!- jegyeztem meg, még mindig mosolyogva. Azt hiszem, enyhén túlfeszítettem a húrt. Komolyan azt hittem, hogy megpofoz, de akkor hirtelen magához rántott és megcsókolt. Én meg visszacsókoltam, ó, de még mennyire! Éhesen faltuk egymás ajkát. Levegő híján elváltunk egymástól. Olyan varázslatos pillanat volt. És most nem rontotta el semmilyen bunkó vagy nagyképű beszólással.

-          Gyerünk szépségem, szerezzünk némi zsebpénzt!- kacsintott rám, utalva, hogy folytassuk a dolgunkat.

Sikerült ellopni a képet, nem valami nagy, de piszok értékes. Ha háromfelé osszuk a pénzt, úgy is elég lenne minimum két hónapig. A kocsiban elől ültem Neal mellett. Kicsit meglepett, mikor megfogta a kezem. Ránéztem, vetett rám egy pillantást, elmosolyodott, visszamosolyogtam, majd kibámultam az ablakon. Claire-t kitettük a házánál, majd Neal megállt egy lakás előtt.

-          Remélem nincs ellenedre, hogy nálam töltsd az estét. Vagy a barátoddal szeretnél lenni?- kérdezte.